Beszámoló az első projektévről

A " Spuren von Gestern im Heute - Europa grenzenlos neu entdecken" elnevezésű Erasmus+ projektben immár egy éve veszünk részt a német, spanyol és luxemburgi partneriskolával karöltve. A pályázati anyagban megfogalmazott célokat, a partneriskolákkal közös aktivitásokat és az iskolánkra külön vonatkozó projektfeladatokat eddig szinte maradéktalanul sikerült teljesítenünk a projektkoordinátorok nagyszerű együttműködésének és a diákok szorgalmának köszönhetően.

A projekt indulásakor a projektkoordinátor előadások keretén belül bemutatta a projektet a tanári karnak, a projektben résztvevő diákoknak és szülőknek, valamint a helyi média és a város képviselőinek is.

Az Erasmus+ projektben résztvevő diákok szeptemberben bemutatkozó videókat, kollázsokat készítettek magukról az Erasmus+ szakkör keretén belül, valamint az októberi waldkraiburgi projekttalálkozóra prezentációkat készítettek városukról és iskolájukról. Az iskola diákjai a tanórákon kiemelten foglalkoztak a partnerországok kultúrájával, földrajzával és történelmével. A négy partnerország Erasmus+ diákjai Kahoo-kvízt készítettek országaikról.

Az októberi németországi projekttalálkozó keretén belül megismerkedtünk Waldkraiburg viharos történelmével, és annak hatását vizsgáltuk a mai emberek életére.

Novemberben és decemberben diákjaink csoportmunka keretén belül feldolgozták, hogyan ünneplik Szlovákiában azon belül pedig Komáromban az egyes nemzetiségek a különböző ünnepeket. Egy kellemes délutáni teadélután keretén belül a nagyszülők elmesélték, régen hogyan ünnepelték a karácsonyi ünnepeket. Az ünnepekről összefoglalt beszámolókat a közös Padlet-faliújságon tettük közzé az eTwinning oldalon.

Húsvét közeledtével az Erasmus+ projektben résztvevő diákok újságcikk formájában feldolgozták, hogyan ünneplik a húsvéti ünnepeket országukban. Ezekből a cikkekből iskolánk diákjai és tanárai egy húsvéti füzetecskét szerkesztettek, amely nyomtatott és elektronikus formában (lapozható pdf-fájl) is megjelent több nyelven.

A luxemburgi projekttalálkozó előtt iskolánk diákjai a földrajz- és történelemórákon Luxemburggal ismerkedtek. A kiutazó diákok bemutatták prezentációikat az országról, valamint feladatlapok segítségével letesztelték a diákok tudását a hallottakból. Március 1-9. között részt vettünk a luxemburgi projekttalálkozón.

A távoktatás ideje alatt az Erasmus+ projektben résztvevő gimnazisták angol és német nyelven feldolgozták nagy- és dédszüleik életútját, hogy külföldi projektpartnereink is megismerjék a XX. századi sorsokon keresztül az első és a második világháború, a hadifogság, a deportálások és kitelepítések, valamint a kommunista rezsim szörnyűségeit.
A projektmunka több fázisban valósult meg: a diákok tanáraik segítségével először összeállítottak egy 40 kérdésből álló kérdőívet, amely kiindulópontként szolgált a nagy- és dédszülőkkel készített interjúkhoz.

Diákjaink bekapcsolódtak a partneriskolák logótervező versenyébe, melynek győztese gimnáziumunk diákja lett. 

Az egy éve zajló projekt nagy eseménynek számít az iskolánkban. Mivel a diákok és a tanárok nagy része be van vonva a projektmunkába, mindenki nagy érdeklődéssel figyeli a projekttel kapcsolatos eseményeket és publikációkat. A projektmunka elmélyítette a diákok német és angol nyelvi ismereteit szóban és írásban, az angol nyelv mellett felfedezték és elismerték a német nyelv fontosságát a régióban. 

A cserekirándulás alatt idegen kultúrával találkoztak diákjaink, idegen emberekkel töltötték mindennapjaikat, ebből adódóan rengeteg olyan élethelyzettel találkoztak, melyben szükségük volt a toleranciára, türelemre, nyitottságra és elfogadásra - a szociális kompetenciájuk nagy mértékben fejlődött. A kezdetben idegen diákokban igazi barátokra leltek, a személyes találkozás elősegítette bennük a negatív sztereotípiák leépítését és az átélt országismeret felkeltette bennük az érdeklődést más országok, nyelvek, emberek megismerése iránt is. A kirándulás után több diákban megérett a gondolat, hogy a jövőben Európa valamely nagyvárosában szeretne továbbtanulni, illetve egy időre munkát vállalni.

A gyermekkor eseményeivel, illetve az ünnepekkel kapcsolatban végzett művelődéstörténeti kutatómunka során a diákok jobban megismerték saját kultúrájukat is. A nagy- és dédszüleikkel folytatott beszélgetések során saját családtörténetükkel is megismerkedtek, megerősödtek családi kapcsolataik, illetve a beszélgetésekből nagy értékű néprajzi anyagot jegyeztek le és rögzítettek hanganyagként a jövő generációi számára. 

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el